Továbbképzésekkel indul a szezon a vármegyei játévezetőknek, ellenőröknek és versenybíróknak

Gödöllői Vármegyei Team

Az elmúlt hétvégén gödöllőn kezdődőtt a továbbképzések sora ahová az NB I-es és NB I/B-s játékvezetők és ellenőrök kaptak meghívást. Az MKSZ JAB által megtartott két napos továbbképzés szakmai előadásokkal és fizikai vizsgával volt egybekötve.

Az első napon szigorúan a szakmán volt a hangsúly, ahol a jelenlegi nemzetközi és NB I-es játékvezetők tartottak előadásokat a legújabb nemzetközi és hazai elvárásokról, trendekről valamint szabályértelmezésekről.

A második napon a végig kiscsoportos foglalkozások keretén belül a játékvezetés során elengedhetetlenül használt képességek fejlesztésének lehetőségei, gyakorlati példái voltak soron, úgy mint a kommunikáció, az önismeret és a pszichológia. Ennek a napnak reggelén adtak fizikai felkészültségükről is sikeres teljesítményt játékvezetőink.

Szeptember 1-én versenybíráink Szolnokon fejleszthették tudásukat a meghallgatott előadások során. Megismerkedtek az idén néhány hazai pályán megjelenő „Buzzer-el” ami az elektronikus időkérést teszi lehetővé a csapatok számára. Így azokon a pályákon, ahol „Buzzer” rendelkezésre áll a z edzők már nem a megszokott zöld kártyával, hanem az elektronikus gomb megnyomásával kérhetnek időt. Majd a nap végén sikeres vizsgát tettek.

Szeptember 2-án az NB II-es kollégák zárták a továábképzések sorát kecskeméten. Itt ők is meghallgaták a szakmai előadásokat, valamint fizikai felmérésen vettek részt.

A vármegyei játékvezetők, ellenőrök és versenybírók felkészülten várják a 2023/2024-es szezont.

Mindenkinek gratulálunk és sikeres és eredményes szezont kívánuk!