Megyei Nők: Békéscsabai BDSK – Füzesgyarmat SK 40-12 Vezette: Kiss Sándor, Nagy Richárd Legjobb Góllövő: Domokos-Semjéni H. 10, Turák R. 8, Benkő D. 6 ill. Bere E. 9 Hed Land Spcs.-Mezőberény – Orosházi NKC II. 45-27 Vezette: Bozó Zoltán, Mezei Zoltán Legjobb Góllövő: Kiss Zs. 13, Kovács K. 8 ill. Petróczki T. 8, Nagy A.
Monthly Archives: november 2020
A Magyar Kézilabda Szövetség irányelveket fogadott el az utánpótlás-bajnokságok mérkőzései, illetve a versenyrendszerben szereplő csapatok edzéseivel kapcsolatban. A kijárási korlátozások bevezetését és a járványügyi szigorítások jogszabályi elrendelését követően a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége november 11-i határozatában döntött arról, hogy zárt kapuk mögött folytatódhatnak az MKSZ által kiírt országos bajnoki és kupasorozatok, valamint a megyei szövetségek
A Magyar Kézilabda Szövetség a 484/2020. (XI.10.) számú Kormányrendeletet „A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről” sportágra irányuló hatásai kapcsán az alábbi tájékoztatást adja. A kormányrendelet szerint a versenyszerű sport folytatódhat, amatőr és hivatásos szinten egyaránt, így a szabályozás alapján valamennyi, az MKSZ által kiírt országos bajnoki és kupasorozat folytatódhat, és a megyei kézilabda-szövetségek
Tájékoztatásul közöljük, hogy a Békés Megyei Kézilabda Szövetségben 2020.11.10.- 2020.11.13. ig a személyes ügyfélfogadás szünetel. A november 9-i kormányzati bejelentések, illetve a november 11-én éjféltől várhatóan életbe lépő jogszabályi korlátozások sportágat érintő hatásai kapcsán a Magyar Kézilabda Szövetség folyamatosan tájékozódik. A bajnokságok folytatásával kapcsolatban hamarosan döntés születik, erről mindenkinek tájékoztatást fogunk adni.
Pár nappal ezelőtt 2020 október 25-én volt 20. éve, hogy a Nagy Ferenc – Túróczy József játékvezetői párosunk debütált az NB I-ben. Ezúton szeretnénk gratulálni a Békés Megyei Kézilabda Szövetség egykori és jelenlegi vezetői valamint a játékvezető kollégák nevében. További sikeres mérkőzéseket kívánunk! Néhány cikk a Békés Megyei Hírlap archívumából, hogy milyen hosszú út áll