Monthly Archives: szeptember 2020

Békésen a férfi serdülő válogatott

Megyénkbe látogat a férfi serdülő válogatott. A Kopornyik Zsolt kezei alatt fejlődő csapat a Békési NB I/B-s felnőtt csapattal mérkőzik meg a városi tornacsarnokban. A 2004-2005-ös korosztályból kiválasztás után kerültek a csapatba a játékosok. Jelen helyzetben az aktuális szabályok betartása mellett tudtak dolgozni. Az alapokról kezdték a közös munkát. Védekezésben és támadásban is többféle formációt

Elstartolt a megyei bajnokság

A Békés megyei szövetség szervezésében elindult a 2020/21-es bajnoki sorozat. A hölgyeknél 6 míg a férfiaknál 5 csapat méri össze erejét a végső helyezésekért. Jelen helyzetben nem a legideálisabbak a körülmények, de a mérkőzések folyamatosan lejátszásra kerülnek. Ezért kérjük a szurkolókat és mérkőzésre kilátogatókat, hogy az MKSZ weblapján tájékozódjanak a meccsek pontos időpontjairól valamint azok

MKSZ küldöttgyűlés – Megyei elismerésekkel

Szeptember 9-én megtartotta 2020. évi rendes küldöttgyűlését a Magyar Kézilabda Szövetség. A koronavírus-járvány miatt különleges intézkedések mellett megtartott küldöttgyűlés nyitányaként Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója üdvözölte az esemény résztvevőit, valamint méltatta az MKSZ programját és törekvéseit. A küldöttek elfogadták a Magyar Kézilabda Szövetség 2019. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját, közhasznúsági mellékletét, Könyvvizsgálói és