Fedélzeten a játékvezetők és versenybírók

A július még nagyrészt pihenéssel – azoknak akik strandkézis rendezvényeken vettek részt munkával – telt a játékvezetők és versenybírók körében. Augusztustól kezdetét vette a fizikai és elméleti felkészülés a következő idényre.

Az NB II-es keret augusztus végén Egerben adott számot erőnlétéből és szakmai felkészültségéből. Versenybíróink pedig szeptember első péntekén Debrecenben tettek sikeres vizsgát a szezon megkezdése előtti továbbképzés keretén belül.

Egy kis csapat Debrecenből a versenybírói vizsga után továbbindult Egerbe, hogy az ott megrendezésre kerülő A-B keretes országos továbbképzéssel egybekötött vizsgán részt vegyen. Szombaton reggel inga futással kezdődött a napi program amit mind a négy páros sikeresen abszolvált. Majd a nap további részében szakmai előadásokon vett részt. Ezek sorát egy igen színvonalas program szakította meg. Kassai Viktor – volt FIFA kerettag játékvezető – az orosz labdarúgó játékvezetők képzéséről valamint az orosz labdarúgó szövetség belső helyzetéről mesélt.

A vasárnap telt izgalmasabban. Reggel hét órától „cooper” futással indult a nap amit minden párosunk meggyőzően tudott le. Majd két előadás után jött az elméleti és videó teszt. Párosaink maximális felkészültsége dicsérendő, mivel itt is mindenki sikeresen teljesített.

Herczeg Péter JAB elnök záró szavaival ért véget a két napos program. Keret hirdetés az októberi pótvizsga után várható.

Sikeresen vizsgázó A-B keretes párosok:

Czoldán Csilla – Fazekas Zsuzsanna

Héjja Ádám- Kónya Balázs

Nagy Ferenc – Túróczy József

Kiu Gábor – Kiu Tamás

A Kiu Gábor – Kiu Tamás kettős a haza fele úton kapta meg első NB I-es küldését. A 2. fordulóban megrendezésre kerülő Győri Audi ETO KC – Vasas SC mérkőzést vezethetik.

Gratulálunk minden sikeres vizsgát tett játékvezetőnknek és versenybírónknak! Sikeres mérkőzéseket a 2021/2022-es szezonban!