2019. január 25-27. között mindkét nemben Szegeden került megrendezésre a diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntője.
A lányoknál sajnos nem jutott be békés megyei gárda, de a fiúknál a 255 nevezett csapatból kialakult 8 csapatos döntőben a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium fiú csapata képviselte megyénket és nagyszerű eredményt elérve bronz éremmel térhettek haza.
A békési fiúk a csoportkört két győzelemmel és egy vereséggel zárták, amivel a csoporton belül a második helyen végeztek. Az elődöntőben a később a döntőt is megnyerő veszprémi Vetési Albert Gimnázium csapatától vereséget szenvedtek, így az utolsó napon a bronzéremért szállhattak harcba. A Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium csapatával vívott helyosztó mérkőzés változatos csatát hozott, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, végül a rendes játékidő döntetlennel zárult. A hétméteres dobások feszültségét a békésiek bírták jobban és így megérdemelten szerezték meg a bronzérmet.
A csapatból két játékos különdíjat is kiérdemelt: a bronzmérkőzés különdíját Takács Szabolcs kapus kapta, míg a gólkirályi cím a csapat irányítójáé, Dénes Ádámé lett.
Eredmények:
Csoportkör:
Deák Ferenc Gimnázium (Szeged) – Békés 24–29,
Békés – Siófoki SZC Mathiász János Gimn., Szakgimn. és Szki. 16–25,
Csokonai Vitéz Mihály Ref. Gimn., Ált. Isk. és Koll. (Csurgó) – Békés 13–21.
Elődöntő:
Vetési Albert Gimnázium (Veszprém) – Békés 26–15.
A 3. helyért:
Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium – Békés 23–23 (hétméteresekkel: 25–26).
A bronzérmet szerzett csapat tagjai:
Bátky Bence, Borbély István, Csige Norbert, Dénes Ádám, Gyepes Norbert, György Olivér, Kiss Róbert, Kohlrusz Levente, Kovács Levente, Pál Szabolcs, Szabó Ádám, Takács Szabolcs, Vass Erik, Baranyai Máté.
Felkészítő edző, testnevelő: Czifra Tibor
A fiú országos döntő végeredménye:
1. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém
2. Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
3. Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
4. Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium
5. Lóczy Lajos Gimnázium, Balatonfüred
6. Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
7. Deák Ferenc Gimnázium, Szeged
8. Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
A torna színvonalas lebonyolításához megyénk két játékvezetői párosa – Czoldán Csilla – Kecskeméti Szabina, Héjja Ádám – Kónya Balázs – is nagyban hozzájárult.