Az ünnepek előtt, a Gyulai Pálinkamanufaktúra impozáns kóstolóházában tartották évzáró összejövetelüket a Békés megyei kézilabda játékvezetők.
A jelenlévőket Nagy Ferenc, a BMKSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke köszöntötte, aki évértékelőjében összefoglalta a 2018-as esztendő legfontosabb történéseit. „Minden bajnoki osztályban komoly feladatokat kaptak a Békés megyei játékvezetők és versenybírók, ami a felkészültségüket, elismertségüket jelzi. Öröm, hogy soha ennyi játékvezetőt nem adtunk az NB-s keretekbe, de ugyanakkor komoly felelősség is! Mindenkinek gratulálok, és hasonló folytatást kívánok!” – mondta el Nagy Ferenc, aki még kiemelte: folyamatosan nő a játékvezetői létszám, egyre több fiatal kapcsolódik be, és ezt a tendenciát a jövőben is folytatni kívánják. Szükség is van a felkészült szakemberekre, mivel mind az NB-s, mind az utánpótlás bajnokságokban komoly feladatokat kell megoldani már tavasszal is. A következő alapfokú játékvezetői tanfolyamot márciusban indítja a Békés Megyei Kézilabda Szövetség.
Az évzáró keretében a kollégák megválasztották az Év Játékvezetői párosát, a büszke címet az országos C keretbe nyáron felkerült Molnár János, Szenteszki András kettős kapta. Az év utánpótlás játékvezetője címre a gyulai Czoldán Csilla és a mindössze 17 éves, békéscsabai Kiss Sándor kapták a legtöbb szavazatot.