20 Éve a Legmagasabb szinten

Pár nappal ezelőtt 2020 október 25-én volt 20. éve, hogy a Nagy Ferenc – Túróczy József játékvezetői párosunk debütált az NB I-ben. Ezúton szeretnénk gratulálni a Békés Megyei Kézilabda Szövetség egykori és jelenlegi vezetői valamint a játékvezető kollégák nevében. További sikeres mérkőzéseket kívánunk!

Néhány cikk a Békés Megyei Hírlap archívumából, hogy milyen hosszú út áll a hátuk mögött :

“Örvendetes, hogy a mindössze 19 éves Nagy F., Túróczy duó megfelelt a vizsgán jelenleg az 53. helyen állnak, így jó esélyük van arra, hogy az ősztől az NB I B-s női mezőnyben vezethetnek. A megyei JT szeretné őket menedzselni, mivel nyelvet is beszélnek, s így jó teljesítmény esetén idővel akár még az NB I-be majd később a nemzetközi porondra-is kiléphetnének, mivel a nemzetközi kerettagságnál a korhatár 35 év. ”

Békés Megyei Hírlap 1996. szeptember 13. Péntek


“Az elméleti tesztet valamennyi Békés megyei játékvezető hibátlanul töltötte ki, míg a fizikai felmérés során a 2000 méteres futásban országosan a legjobb eredményt Túróczy József érte el. A békési kézilabda játékvezető párosok szinte valamennyien tíz helyet léptek előre korábbi helyezésükhöz képest. A tehetséges fiatal Nagy F., Túróczy kettős az ötvenötödikről a 41. helyre ugrott előre, így a jövőben a női NB I- ben fújhatják a sípot. “

Békés Megyei Hírlap 1998 szeptember 3. Csütörtök

“A svédországi Göteborg külvárosában, Partillében rendezték meg a Partille Kupa nemzetközi utánpótlás kézilabda tornát. Európa legnagyobb utánpótlás seregszemléjén 29 nemzet, 507 csapatának csaknem tízezer tagja vett részt. Hazánkat három csapat és két játékvezetői páros képviselte, köztük a békéscsabai Nagy Ferenc, Túróczy József duó.

A hazaérkezés után a tapasztalatokról Nagy Ferenc a következőket mondta: – Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a közelmúltban létrehozta a „Fiatal játékvezetők projektjét”, amelybe a nemzeti szövetségek 24 év alatti párosokat delegálhatnak. Tizenhat páros vett részt a tornán, köztük két magyar. Minden este elméleti oktatás volt számunkra, ahol az adott nap eseményeit elemeztük. Előadást tartott az EHF elnöke, Staff an Holmquist is.

– Hány mérkőzést dirigáltatok a tornán?
– Mi a földrész tizenegy országa serdülő leány bajnokcsapatainak részvételével rendezett Adidas Világkupán vezettünk négy találkozón. Az elődöntők és döntők vezetésére nem volt esélyünk, mivel a győri együttes bejutott a négy közé és végül ezüstérmes lett. Mi a hetedik helyet eldöntő összecsapást vezettük. Az ellenőrök elégedettek voltak teljesítményünkkel. Elmondták az EHF szakemberei, hogy a jövőben is figyelemmel kísérik fejlődésünket és időről-időre lehetőséget adnak hasonló rendezvényeken való szereplésre. Egyben kérték a nemzeti szövetségeket, hogy minél gyakrabban és komoly mérkőzéseken foglalkoztassanak bennünket — fejezte be Nagy Ferenc. “

Békés Megyei Hírlap 2000. Július 11. Kedd

“Török Péter, az országos játékvezetői bizottság új elnöke elmondta: tervei között szerepel a vizsga- követelmények megreformálása, egy egységes ellenőri keret kialakítása, a játékvezetői garnitúra folyamatos és tudatos fiatalítása. A megyék értékelésekor külön kiemelte Békést, hiszen a megye az országos kerettag játékvezetők számát és minőségét tekintve is az elsők között van.
A kétnapos programon Békés megyét heten képviselték. Vala
mennyien eredményesen szerepeltek, a követelményeket maximálisan teljesítették, így előreléptek a ranglistán. Az első számú Békés megyéi páros a fiatal, Nagy Ferenc, Túróczy József duó a 20 tagú „A” keret tagja maradt, ami azt jelenti, hogy az ősztől továbbra is NB I-es mérkőzéseket vezethetnek.”

Békés Megyei Hírlap 2001. Szeptember 5. Szerda

“Újabb nemzetközi feladatot kapott a Nagy Ferenc, Túróczy József Békés megyei kézilabda játékvezető kettős. Az itthon az NB I-es keretbe tartozó páros tagja a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (EHF) utánpótlás keretének, így időről-időre bizonyíthatják tehetségüket határainkon túl is. Legközelebb áprilisban Görögországban töltenek el tíz napot, ahol a középiskolák világbajnokságán vezethetnek mérkőzéseket. A világeseményen az EHF ellenőrei figyelik a fiatal játékvezetők munkáját, ami egy újabb kiugrási lehetőség a Békés megyei kettősnek. “

Békés Megyei Hírlap 2002. Március 7. Csütörtök

“Eredményesen szerepeltek a magyar résztvevők az április végén Görögországban rendezett kézilabda Középiskolai Világjátékokon, hiszen a dunaújvárosi Rosti Gimnázium fiúcsapata az első, a debreceni Irinyi Gimnázium lány csapata a harmadik helyen végzett. A békéscsabai Nagy Ferenc, Túróczy József játékvezetői duó bronzmérkőzést vezetett a tornán.

Görögország második legnagyobb városa, Thesszaloniki, valamint négy kisváros adott otthon a két évente megrendezett Középiskolai Világjátékok ez évi kézilabda seregszemléjének. A több mint húsz nemzetet felvonultató tornán hazánkat a tavalyi diákolimpia győztesei, a dunaújvárosi fiúk és a debreceni lányok képviselték.
A tornára az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) delegált játékvezetőket, a nemzetközi utánpótlás keret, a Young Referees Project tagjai közül. A meghívott játékvezetők között volt az itthon az NB I-es keretbe tartozó Nagy
, Túróczy kettős is. A magyar csapatok közül a dunaújvárosiak az első, a debreceniek a harmadik helyen végeztek. Sikeresek voltak a magyar játékvezetők is, a meghívott húsz páros közül ők vezet
ték a legtöbb mérkőzést, összesen hetet. Az utolsó két napon rendezték a torna helyosztóit, amelyek közül az egyik női negyeddöntőt, valamint a fiú bronzmérkőzést kapta a magyar páros. Az EHF ellenőrei a tornát követően nyolc játékvezető kettőst emeltek ki, akik a következő időszakban újabb nemzetközi feladatokra számíthatnak, jövőre pedig az európai kupasorozatok selejtező mérkőzéseit dirigálhatják. A kiválasztottak közé a Nagy, Túróczy kettős is bekerült, akiknek ehhez a teljesítményhez a világjátékok utolsó napjait meglátogató
Staffan Holmqvist, az EHF svéd elnöke is gratulált. “

Békés Megyei Hírlap 2002. Május 6. Hétfő

“A magyar és az osztrák kézilabda szövetség játékvezetői bizottságai együttműködési megállapodást írtak alá. Ennek értelmében, kísérleti jelleggel, a 2002—2003-as szezonban beindítanak egy játékvezetői csereprogramot. Magyar és osztrák részről kiválasztottak
3-3 játékvezetői párost, akik a másik ország bajnokságában mérkőzéseket vezethetnek. A magyar keretbe bekerült a békéscsabai
Nagy Ferenc-Túróczy József páros is.
Mint
Nagy Ferenctől megtudtuk, augusztus közepén Keszthelyen, a hagyományos Balaton-kupa keretében találkoztak a játékvezetői csereprogram résztvevői, illetve a játékvezetői bizottságok
vezetői. A találkozón egyrészt meghatározták az együttműködés kereteit, másrészt a pályán, mérkőzésvezetés közben, és a pályán kívül, terített asztal mellett is megismerhették egymást a kiválasztott párosok. Az osztrákoknak már van hasonló együttműködésük a svájci játékvezetőkkel, ennek pozitív tapasztalatai is eredményezték a mostani megállapodást. A magyar fél a kiválasztásnál fontosnak tartotta, hogy fiatal, tehetséges, nemzetközi karrierre esélyes párosok kapjanak lehetőséget az ausztriai bizonyításra. Egy EHF (Európai Kézilabda Szövetség) és egy EHF kandidáns páros mellett így került a kiválasztottak közé az EHF utánpótlás keretébe tartozó békéscsabai kettős. A Balaton-kupán az osztrák játékvezetői bizottság elnöke a magyar, míg magyar kollégája az osztrák bírók tevékenységét figyelte. Mindketten elégedettek voltak a látottakkal, és mint megfogalmazták, biztosak abban, hogy eredményes lesz az együttműködés. A magyar játékvezetők az osztrák férfi bajnokság első osztályában tíz mérkőzést vezetnek az alapszakaszban, majd előreláthatólag nyolcat a rájátszásban. E mellett, a magyar párosok jelen lesznek az osztrák játékvezetők téli továbbképzésén is. Megegyezés született arról is, hogy egy év múlva újra tárgyalóasztalhoz ülnek a csereprogram vezetői, és a tapasztalatok értékelését követően döntenek a folytatásról. “

Békés Megyei Hírlap 2002. Szeptember 4. Szerda

“Az elmúlt hét végén első mérkőzésüket vezették az osztrák férfi élvonalban a csabai fiatalok. A találkozón a középmezőnybe tartozó, Bécstől 20 kilométerre fekvő Stockerau csapata a bajnoki címért küzdő Linz gárdáját fogadta.
A 26-23-as vendéggyőzelemmel véget ért összecsapáson a hazaiaknál pályára lépett az egykori békéscsabai beállós, Horváth András is.
A helyi ellenőrtől kiváló minősítést kapott, nemzetközi utánpótlás kerettag Nagy Ferenc, Túróczy József kettős legközelebb novemberben, Grazban vezet osztrák bajnoki mérkőzést. “

Békés Megyei Hírlap 2002. október 1. Kedd

“Utolsó két mérkőzését is levezette az osztrák férfi kézilabda-bajnokságban a békéscsabai Nagy Ferenc, Túróczy József játékvezetői páros. Az ebben a szezonban első alkalommal megszervezett osztrák-magyar játékvezetői csereprogram keretében, a rájátszás felsőházában, előbb a Bécs melletti Tullnban dirigálták a hazaiak és a bajnoki cím egyik várományosa, az Alpla Hard közötti ösz- szecsapást. A találkozót nagy meglepetésre a hetedik helyezett vendéglátó nyerte 31-27-re. Ezt követően a nemzetközi kupaindulást jelentő 4. helyért vívott mérkőzést vezette a csabai kettős, ekkor a West Wien csapata legyőzte az Innsbruckot. Az ellenőrök mindkét mérkőzésen elismerően nyilatkoztak a magyar párosról, kiválónak minősítették a teljesítményüket. A csereprogram folytatásáról az első év tapasztalatainak összegzését követően, közös továbbképzés keretében döntenek a magyar és osztrák játékvezetői bizottság vezetői.
Az Európai Kézilabda Szövetség utánpótlás-keretébe tartozó Nagy, Túróczy kettős következő nemzetközi fellépése június elején Szerbia-Montenegróban lesz, ahol fiú ifjúsági Eb-selejtezőn fújják a sípot. “

Békés Megyei Hírlap 2003. Május 28. Szerda

“A tavalyi év végén újabb nemzetközi feladat várt a békéscsabai Nagy Ferenc, Túróczy József. kézilabda játékvezetői párosra. Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) utánpótlás-keretébe tartozó kettős ezúttal Málta szigetére kapott delegálást, ahol a feltörekvő férfi válogatottak számára kiírt Challenge Trophy-n vezettek mérkőzéseket. A torna célja, hogy lehetőséget adjon a megmérettetésre olyan nemzetek számára, amelyeknél még ‘ gyermekcipőben jár a kézilabda. A máltai egyhetes tornán a ; házigazdák mellett Nagy-Bri- tannia. Azerbajdzsán, Lichtenstein, Írország és a végső győztes Moldávia válogatottja lépett pályára. A találkozókat osztrák, francia, spanyol és magyar párosok vezették. A Nagy, Túróczy kettős öt mérkőzést vezetett, köztük a 3. helyért vívott Málta-Nagy Britannia találkozót. A svéd, ciprusi és francia ellenőrök elégedettek voltak a fiatal békéscsabai játékvezetők teljesítményével, akik, mint a torna értékelésekor elhangzott, hamarosan akár az EHF felnőtt játékvezetői keretének is a tagjai lehetnek. “

Békés Megyei Hírlap 2004. Január 5. Hétfő

“Az oda-vissza utat tekintve egy hét alatt 8 ezer kilométert repült a békéscsabai Nagy Ferenc, Túróczy József kézilabda játékvezetői páros, hogy Hajdú János, az MKSZ szakmai igazgatója társaságában eleget tegyen a Bahreini Kézilabda Szövetség meghívásának, és közreműködjön a helyi kupadöntőn. A Szaúd-Arábiával és Kuvaittal határos Bahreinben az egyik legrangosabb sporteseménynek számít a kupadöntő, és mivel az elmúlt években több alkalommal történt incidens, a helyi vezetők jobbnak látták, ha ezúttal magyar kollégáiktól kérnek segítséget. A rendkívüli biztonsági intézkedések mellett, ezúttal végig sportszerű mérkőzést óriási érdeklődés kísérte, mar 2 órával a kezdés előtt telt ház volt, több mint 2 ezer ember tartózkodott a csarnokban. A fantasztikus hangulatú döntőt (a nézőteret vasrács választotta el a játéktértől) végül a helyi bajnokcsapat nyerte 28-23-ra, míg a békéscsabai játékvezetők teljesítményéről mindenki, még a vesztes fél is elismerően nyilatkozott. A Nagy, Túróczy kettős a díszpáholyban a királyi család tagjától, a helyi sportminiszter helyettestől vehették át az emlékérmet. Mint a bahreini vezetők megfogalmazták, az eddigi kedvező tapasztalatok alapján hosszú távú együttműködést kívánnak kialakítani a Magyar Kézilabda Szövetséggel.
A békéscsabai kettős egyébként eredményes évet tudhat maga mögött, hiszen sikeresen levezették az első férfi rangadójukat (Dunaferr-Fotex), és a második évüket is kitűnő ellenőrzési átlaggal zárták az osztrák-magyar játékvezetői csereprogramban, amelynek keretein belül 6 első osztályú férfi bajnoki mérkőzést vezettek. A következő szezonban pedig teljesülhet a páros nagy álma – hiszen miután átlépve a 27 éves korhatárt kikerültek a nemzetközi utánpótlás keretből legkésőbb jövő tavasszal lehetőséget kapnak a felnőtt nemzetközi játékvezetői vizsgára. “

Békés Megyei Hírlap 2004. Június 28. Hétfő