Február 7-én pénteken a Békés Megyei Kézilabda szövetség megrendezte az I. Békés Megyei Jótékonysági Kézilabda Bálat. A helyszín békéscsabán a Phaedra Rendezvényközpont volt.
A rendezvény hagyományteremtő céllal lett életre hívva. A támogatói jegyekből és a tombolából befolyt összeget a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház gyermekosztályának ajánlottuk fel.

A bál fővédnöke Pitz András, az Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatóhelyettese és Paláncz György, Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka volt.
Köszöntőt Fabulyáné Kovács Tímea, a Békés Megyei Kézilabda Szövetség elnöke és Paláncz György mondott.
Az elnökasszony átadta egy emlékplakett formájában a BMKSZ korábbi elnökségi tagjainak az áldozatos munkájukat megköszönő elismeréseket. A díjazottak: Baráth Lajos – Benkó György – Kertes István – dr. Soós József -Vajer Tamás

A bálon kiosztásra kerültek a tavalyi év Békés megye legjobb játékvezetőinek és utánpótlás játékvezetőjének járó díjak. A legjobb játékvezetői páros a Bozó Zoltán – Mezei Zoltán kettős, míg az utánpótlás legjobbja Biri Ákos lett. A díjakat Herczeg Péter a MKSZ JAB elnöke és Nagy Ferenc a BMKSZ JAB elnöke adta át.


A BMKSZ segítségével két csapatot is tudtunk indítani az M44 Futáson, ahol az újonnan megépült Tiszakürt-Kondoros autóút aszfaltját tesztelhettük egy buli futás keretében. A bál keretein belül átadásra kerültek az érmek a két csapat tagjainak. Team I. Kocsis Klaudia – Kovács István – Herczeg Péter -Kónya Balázs; Team II. Czoldán Csilla – Túróczy József – Kiu Gábor – Hirth György
Az ünnepélyes díjátadások után jöhetett a vacsora. Majd a bálozók szórakoztatásáról a Thomassy Party Band gondoskodott. A Békés Selfienek köszönhetően egy selfie fal előtt fotózkodhattak a kedves vendégek. Indulhatott a tánc és a kötetlen beszélgetés hajnalig. A tombolahúzás izgalmai után meglepetés vendégként Csordás Ákos szórakoztatta a bálozókat.


Természetesen külön köszönettel tartozunk azoknak a támogatóknak akik nélkül ez a felejthetetlen este nem jöhetett volna létre:
- Kolorprint Nyomdaipari Kft. Knyihár János
- Szeghalmi NKC: 50.000 Ft értékű támogatói jegy
- Kertes István, Gyulasport Nonprofit Kft. ügyvezetője 60.000 Ft értékű támogatói jegy
- Szőke és társa Kft.
- Henkel Magyarország Kft. Körösladány
- Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft.
- BMKSZ szervező/rendező