ELHUNYT MEDOVARSZKI PÁL

ÉLETÉNEK 72. ÉVÉBEN, TRAGIKUS HIRTELENSÉGGEL ELHUNYT MEDOVARSZKI PÁL, KORÁBBI NB I/B-S JÁTÉKOS, EDZŐ, NB I-ES JÁTÉKVEZETŐ, VERSENYBÍRÓ.

A kézilabdával az újkígyósi általános iskolában, Felföldi István testnevelő révén ismerkedett meg, akinek a vezetésével később egészen az NB I/B-ig menetelt a Békés megyei kisváros csapata, és amelyben meghatározó szerepet kapott Medovarszki Pál is. Az edzősködést már játékoskorában elkezdte a klub ifjúsági csapatánál, majd a felnőtteknél folytatta. Sokrétű kézilabdás tevékenységét bizonyítja, hogy 1976-ban letette az alapfokú játékvezetői vizsgát is, majd korábbi csapattársával, Harangozó Lajossal kereken öt esztendőt (1991-1996) vezetett az NB I-ben, majd szintén ugyanennyi időt (1996-2001) Horváth Istvánnal, így mindösszesen 43 találkozót dirigálhatott a legmagasabb osztályban. 

Az NB-s játékvezetés befejezését követően játékvezető-ellenőrként, versenybíróként a legutóbb befejeződött szezonban is rendszeresen szerepet kapott. A Békés megyei szövetségben közel 25 éven keresztül tevékenykedett különböző bizottságokban. Medovarszki Pál idén májusban vehette át az „Újkígyós Sportjáért” kitüntetést, mind Békés megyében, mind az egész országban megbecsült tagja volt a kézilabdás társadalomnak. Temetéséről később intézkednek.  

Forrás: mksz.hu